Őfelsége pincére voltam

„Tíz krigli sör egy címért! Az Őfelsége pincére voltam ennyi gyöngyöző aranyvalutájába került Bohumil Hrabalnak, aki többek közt ennek a művének a címét is a sörözőben szerezte. Magát a művet 1971-ben tizennyolc nap alatt vetette papírra. Főhőse egy Jan Dítĕ nevű pikolófiú. Jan legnagyobb vágya, hogy milliomos legyen. Példaképe Skřivánek főpincér úr, akinek olyan jó szeme van, hogy első látásra biztonsággal felméri az étterembe belépő vendéget. Nem véletlen: ő az angol királynak is felszolgált! Jan a kuplerájban gavallér, a hétköznapokban élére rakja a garast. Fantáziadús széptevő, tudatos üzletpolitikus. Kisember egyéni ambíciókkal, olykor talán butának is mutatkozó „tipikus cseh kollaboráns”. A történelem viharai nem érdeklik. A második világháború kitörése előtt feleségül vesz egy német lányt, germán szakszerűséggel anyává teszi, a háború alatt a megszállók szolgálatába áll – és megszerzi az áhított milliókat. A végkifejlet? Az is hrabali. A mű minden mondatából árad az a fajta szellemi, politikai és erotikai szabadság, amely a megírása idején tűrhetetlen volt a hatalom szemében. Az Őfelsége pincére voltam legálisan csak 1989-ben jelenhetett meg az író hazájában. Jiří Menzel filmvásznon is megörökítette. Két ember közt a legemberibb kapcsolat a csönd. Azt, amit ő tudott, csak néhány nagy latin-amerikai író tudta. (Milan Kundera) Paradox módon – de ez tipikus hrabali paradoxon – ez az alapvetően nem éppen vidám történet ugyanakkor Hrabal legszórakoztatóbb regénye. (Aleksander Kaczorowski)